A Bringakonyha adománya célba ért!   2011 06 03

img_7528

Mint tudjátok, szerda este eljuttattuk az első 5 montit a Lámpás ’92 Alapítvány valkói otthonába. Néhány szóban arról, kik is örültek nekik. Az Alapítvány két családi házban 17 értelmi fogyatékos felnőttet gondoz Valkón, 24 órás felügyelet mellett. A ház, amiben jártunk nagyon otthonosan volt kialakítva, 2-3 ágyas szobákban laknak a bentlakók, mindenkinek meg van a saját kis kuckója. A légkör családias, mikor kint jártunk, épp kerti sütögetést rendeztek a lakók nagy örömére, főleg, hogy ezen az estén a gondozók is kint aludtak velük. Jó volt belecsöppenni ebbe a szeretetteljes környezetbe, ahol a gondozókon is látszott, hogy mennyire szeretik az itt élőket.

A lakók nagyobb része Gödön, védett munkahelyeken dolgozik, ahol kosarakat, egyéb dísztárgyakat készítenek háncsból, illetve szőnyegeket szőnek, melyeket az egyik nagy, barkácsáruház-lánc vásárol fel és értékesít tovább, de járnak vele kézműves vásárokra is. Azok, akik nem tudnak munkát vállalni heti négyszer nappali foglalkoztatóba járnak. Évente járnak táborozni, és a művészi vénával megáldottak alkotótáborba is járnak.

Mire megérkeztünk Valkóra, egy kisebb társaság már a kapuban várt minket. Lelkesen segítettek a bringák lepakolásában, sőt, már gyorsan el is döntötték, melyik kihez kerül majd. Az első körre még várniuk kellett, de örömmel nézegették a bringákat az udvaron. A közös fénykép után az első három versenyző nyeregbe is pattant és száguldott néhány kört a szomszédos utcán. :-) A lényeg, hogy nagyon jó helyre kerültek a bringák, nagy örömmel fogadták őket és persze minket is. Még egyszer köszönöm mindenkinek a munkáját!

Itt láthattok néhány képet a bringákról, és boldog, új tulajdonosaikról:

Valkói adománybringa átadás

Borzaska

Ez a bejegyzés 2011 06 03 22:54-kor készült és a következő kategóriákban található: Nincs kategorizálva. Minden hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírforráson keresztül.Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.

Nincsenek hozzászólások

Itt lehet hozzászólni !