Költözik a Bringakonyha 2012 02 08
A Bringakonyha életében új szakasz kezdődik: költözünk.

A Szimplakertnek, amely eddig nagylelkűen otthont adott nekünk, szüksége van a padlásra, így márciusig le kell vonulnunk. Viszont így megnyílt előttünk egy új lehetőség: keresünk egy, valóban az igényeinknek megfelelő, jó helyet, ahol igazi közösséget tudunk kialakítani. A költözéshez és a helykereséshez kérjük a segítségeteket.
Először is arra szeretnénk kérni benneteket, hogy vigye el mindenki a saját cuccát, ami a padláson van, különben azok átvándorolnak a BK tulajdonába, és esetleg kidobjuk. Ennek a határideje most hétvége (max jövő hét eleje) (február 11.). Kérünk mindenkit, hogy aki tud róla, hogy saját maga, illetve haverja, haverinája fent hagyott valami cuccot a BK-ban, szóljon neki, illetve vigye el a holmiját!!! A Szimplakert mindennap déltől van nyitva, akkor lehet bemenni a cuccokért.
Helykeresés: ha bárki úgy gondolja, hogy tudna segíteni nekünk a helykeresésben, a szempontok a következők:kb. 50-60 négyzetméter, földszint, pince, vagy max első emelet széles lépcsőházzal, legyen fűthető és legyen víz, villany. (Az álom kategóriában főzési lehetőséggel). Fontos, hogy lehessen este sokáig maradni, legyen ingyen, vagy maximum rezsit kelljen fizetni, legyen központi helyen és „klassz” hely legyen, szívesen menjenek oda az emberek. Ha felmerül valami, és van már kontaktszemély, írjatok, és felhívjuk/írunk neki.
Ezen felül a pakolásban, szortírozásban és a költözésben tudsz segíteni, ha van erre időd, kérjük, írd be magad ebbe a doodle-ba: http://www.doodle.com/6p2s5sxz9bgc69h3 (szortírozás és dobozolás, csomagolás), és/vagy ebbe a doodle-ba: http://www.doodle.com/8da9irmrscauan3q (költöztetés-cuccolás). Ha esetleg tudsz nagyobb autóval jönni (furgon), kérjük, jelezd.
A tér-idő kontinuum a költözés kapcsán:
- maszek cuccok hazavitelének biztosított idő: február 5-11. (Bringabolha)
- csomagolás: használható és selejtes alkatrészek szétválogatása, dobozolás: február 11-18.
- selejtes cuccok szállítása: február 20-24.
- költöztetés-cuccolás: február 25-március 4.
Mindenkinek nagyon-nagyon szépen köszönjük az eddigi támogatást és biztatást, és nagyon hálásak lennénk, ha tudnátok segíteni nekünk a költözésben.
Amennyiben kérdésed van van, írj az info@bringakonyha.hu-ra.
A Bringakonyha új adománybiciklije 2011 11 23
A Bringakonyha a hideg ellenére sem pihen. Bár a nyílt napokat egyelőre felfüggesztettük, volt egy adósságunk: a BringaArt projekten keresztül kaptunk egy felkérést. Tiszadadán a nagyon nehéz körülmények között élő, vak férjét gondozó Magdihoz betörtek, és ellopták a kerékpárját. Mivel messze lakik a falutól, kerékpár nélkül nem tud közlekedni, így létszükséglet számára a bicikli.
A Bringakonyha önkéntesei összeszereltek számára egy biciklit, amely készen áll az átadásra.
A szerelésben oroszlánrészt vállalt Nerror és Borzaska, de kisGergő és Ben segítsége nélkül nem ment volna az átadás, mivel ők varázsoltak előtte csodálatos rendet a padláson.
A kerékpárt ez alkalommal postára küldjük el, ennélfogva szeretnénk hirdetni: akinek van kedve, kísérje el a feladásig!
Találkozó 2011. november 24-én, csütörtökön este 18 órakor a Bringakonyhában. Innen átvonulunk a Nyugati téri postára, feladjuk a biciklit (kb. 19 óra magasságában), majd beülünk egy forralt borra még meg nem határozott helyre (19:30 körül).
Aki tud jöjjön!
Szeretettel vár mindenkit a Bringakonyha csapata.

Néhány hónapja átadtunk a Lámpás ’92 Alapítvány valkói otthona lakói számára öt felújított montit. Ezzel párhuzamosan felkeresett néhány lelkes bringás a MOL-tól, hogy szeretnék, ha alapvető dolgokat meg tudnának szerelni a bringájukon.
A találkozásból hosszú távú együttműködés lett: a MOL-os csapat részéről Temesi Timi fáradhatatlanul gyűjtötte az adománybringákat a kollégáktól, amelyeket a cargobike segítségével elhoztunk a Bringakonyhába.
A gyűjtőakció során Timi szétküldte a valkói adományozó akcióról szóló hírt a vállalatnál. Erre felfigyelt a kiskereskedelmi vezető, szintén lelkes bringás. Megkereste a valkói otthont, és ennek eredményeképpen mostantól három MOL töltőállomáson fogyatékkal élő fiatalok árulnak általuk készített kézműves termékeket, valamint bemutatót tartanak hagyományos paraszt, illetve palóc szövőszéken.
Hihetetlen, hogy néhány elszánt bringás segítsége nyomán az egyszerű szándék, hogy néhány fogyatékkal élő ember kerékpározhasson, és ezáltal teljesebb életet élhessen olyan nagyszabású akcióvá nőtte ki magát, amelynek révén az otthon lakói képesek gondoskodni saját megélhetésükről.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett benne!

Téli szünet 2011 11 17
Ezúton tájékoztatjuk kedves barátainkat, hogy a Bringakonyha most téli álmot alszik, ennek oka a farkasordító hideg, amely a padláson tapasztalható, illetve a megcsappant érdeklődés, ami szintén a hidegnek tudható be. Természetesen fel lehet bennünket ébreszteni, írjatok az info kukk bringakonyha pukk hu-ra, ha mégis jönnétek, és akkor kinyitunk!

A Bringakonyha adománya célba ért! 2011 06 03
Mint tudjátok, szerda este eljuttattuk az első 5 montit a Lámpás ’92 Alapítvány valkói otthonába. Néhány szóban arról, kik is örültek nekik. Az Alapítvány két családi házban 17 értelmi fogyatékos felnőttet gondoz Valkón, 24 órás felügyelet mellett. A ház, amiben jártunk nagyon otthonosan volt kialakítva, 2-3 ágyas szobákban laknak a bentlakók, mindenkinek meg van a saját kis kuckója. A légkör családias, mikor kint jártunk, épp kerti sütögetést rendeztek a lakók nagy örömére, főleg, hogy ezen az estén a gondozók is kint aludtak velük. Jó volt belecsöppenni ebbe a szeretetteljes környezetbe, ahol a gondozókon is látszott, hogy mennyire szeretik az itt élőket.
A lakók nagyobb része Gödön, védett munkahelyeken dolgozik, ahol kosarakat, egyéb dísztárgyakat készítenek háncsból, illetve szőnyegeket szőnek, melyeket az egyik nagy, barkácsáruház-lánc vásárol fel és értékesít tovább, de járnak vele kézműves vásárokra is. Azok, akik nem tudnak munkát vállalni heti négyszer nappali foglalkoztatóba járnak. Évente járnak táborozni, és a művészi vénával megáldottak alkotótáborba is járnak.
Mire megérkeztünk Valkóra, egy kisebb társaság már a kapuban várt minket. Lelkesen segítettek a bringák lepakolásában, sőt, már gyorsan el is döntötték, melyik kihez kerül majd. Az első körre még várniuk kellett, de örömmel nézegették a bringákat az udvaron. A közös fénykép után az első három versenyző nyeregbe is pattant és száguldott néhány kört a szomszédos utcán. :-) A lényeg, hogy nagyon jó helyre kerültek a bringák, nagy örömmel fogadták őket és persze minket is. Még egyszer köszönöm mindenkinek a munkáját!
Itt láthattok néhány képet a bringákról, és boldog, új tulajdonosaikról:
Borzaska
A Bringakonyha újabb adományozási akciója 2011 05 31
Borzaska press:
“Örömmel jelentem, hogy közös erőfeszítéseinknek hála, elkészült a Lámpás ‘92 alapítvány számára felajánlott 10 db MTB. Nagy-nagy köszönet a segítségért Franceenak, Nerrornak, Gézának, Pecnek, Zsófinak, Anettnek, Zolinak, Kakas Lacinak, Febnek, Stp-nek, Gergőnek, Francinak, Bennek, és mindenki másnak, akit esetleg elfelejtek megemlíteni. Az első 5 db átadására holnap este kerül sor Valkón, ahol mindenkit szeretettel várunk a közös örömködésre. A bringák este fél 6-kor kelnek útra a Kazinczy utcából.”
– mivel az adomány vidékre kerül, így közös tekerés most nem lesz, de ha valaki szeretne Valkón ünnepelni, szívesen látjuk!
Májusi vásár aranyat ér! 2011 05 11
Elröppent ismét egy hónap, és újból bolhapiacot rendezünk!
Tombol a biciklis szezon, naponta több, mint 1300 bringás halad át a kiskörúti számláló alatt, vége a BAM kampánynak, megvolt a Critical Mass, szóval zajlik az élet!
Gyertek szombaton a Szimplakertbe, adni-venni mindenfélét! Adjátok tovább a hírt, jöjjenek mások is! Mindenkit szeretettel várunk.
Időpont: 2011. május 14. 13-18 óráig
Fotó: Gyarmati Balázs
Mindjárt itt a tavasz! Kezdődik az igazi bringás szezon!
Biciklit akarsz venni, vázat, pedált, esetleg csak egy matricát?
Van egy csomó felesleges bringás cuccod, amit otthon kerülgetsz, és nem
tudod, hol add el?
Macerás az internet, sok a postaköltség, szereted saját szemeddel
látni, megfogdosni, amit veszel?
Akkor most szombaton ott a helyed a Szimplakertben! A Bringakonyha
szervezésében mindenki, aki él és teker jöhet adni-venni, ami csak
szem-szájnak ingere!
Mikor és hol?
2011. február 12-én szombaton , 13 és 18 óra között a Szimplakertben.
Helypénz nincs, szeretettel várunk mindenkit, őrzött tárolóval.
Ehhez kapcsolódóan pedig hirdetjük, hogy február közepétől megváltozik nyílt napjaink rendje.
Önkénteseink kérésére 2011. február 14-től hétfőn és szerdán vagyunk nyitva, ugyanúgy hattól kilencig a Szimplakertben.
Biztosan Ti is olvastatok a vörösiszappal elöntött településekről. Krisztián felvetette, hogy hétvégén megy haza, és útba ejti a katasztrófa sújtotta területet, hátha tud valamiben segítséget nyújtani. Arra gondoltam, hozzám hasonlóan biztosan nálatok is akad olyan felesleges használati tárgy, ruha, tisztálkodó szer, stb., amit örömmel fogadnának az otthonaikat elhagyni kényszerülők.
Amit várnak: gumicsizma- és kesztyű, szájmaszk, védőszemüveg, matracok, párnák, paplanok, alsóneműk (zokni, bugyi, trikó gyerekeknek is), tisztálkodási szerek (vécépapír, fogkrém, fogkefe, pelenka), cipő, tartós élelmiszer tárolására alkalmas zacskó, valamint nagy zacskók és szemeteszsákok nagy mennyiségben.
Ha szívesen csatlakozol a gyűjtéshez, kérlek, hozd be a felajánlásodat a Bringakonyhába a csütörtöki nyitva tartás idején, hogy Krisztián péntek reggel magával vihesse, és a Bringakonyha nevében átadhassa a rászorulók részére az ajkai gyűjtőhelyen. Ha nem tudod megoldani a szállítást szólj, megpróbáljuk megszervezni, hogy cargobike-kal (esetleg autóval) elmenjünk érte.
Köszönjük a segítségeteket!
A Bringakonyha önkéntesei
Beküldve a(z) Nincs kategorizálva, adomány, esemény kategóriába | Nincsenek megjegyzések
Cargoval szebb a világ! 2010 09 20
Éljen, hurrá!
Elkészült a Bringakonyha teherhordó biciklije. Egy igazi “cargobike”, amellyel rengeteg csomagot és adománybiciklit tudunk majd elhozni.
Hetente vezetni fogjuk, hogy a bicikli hány kilométert tett meg, és mennyi pénzt spórolt meg nekünk, emellett mennyi károsanyag-kibocsátástól mentette meg a környezetet
Térkép itt: http://piciurl.hu/5oo
Már az első hétvégén a megtakarított benzinköltség 1345 Ft, a megtakarított CO2-kibocsátás 11904 g volt.
Ízelítőnek íme néhány kép a bicikli első hétvégéjéről.
airdace fotója
Györgyi fotója
Beküldve a(z) Nincs kategorizálva kategóriába | 8 hozzászólás »
